- Recent
- Popular
- Tags (1)
- Subscribers (1)
- PHP alapú MySQL motorDecember 30 2008
-
Az imént egy érdekes MySQL Storage Engine megjelenésével találkoztam, segítségével PHP nyelven valósíthatunk meg adatbázis tároló motort. A PHP alapú MySQL Storage Engine ötlete egy kicsit őrült (hiszen a PHP meglehetősen lassú erre a feladatra), ellenben vannak olyan lehetőségek, melyek kapcsán érdekes megoldás lehet. Például egy távoli API MySQL-es reprezentációját lehet így megvalósítani.

Nem mondom hogy a kódot valaki próbálja meg élesben használni, ahhoz egy kicsit még kezdeti állapotban van - az irány az érdekes, amit meg lehet majd esetleg csinálni a motorral ha felnő.
Kérdés lehet persze, hogy mi a fenének hozzuk be a MySQL-t a képbe, miért ne direktben PHP-ben valósítsunk meg inkább egy feladatot, ha már. Számos oka lehet egy ilyen iránynak mely miatt hasznos lehet egy ilyen motor számos hátránya ellenére:
- Mindenekelőtt a PHP kód ebben az esetben egy szerver szolgáltatásba épül be, állandóan a memóriában van, szemben egy webes PHP-val, ahol egyszer lefut, és el is felejt utána mindent. Ennek már így vannak előnyei, p
- Hello iWiW!December 19 2008
-
Nemrégiben kerestem és találtam a Netvibes után új munkát a NowPublicnál, de most mégis váltottam megint: múlt hétfőtől az iWiW OpenSocial “evangelistája” vagyok, vagyis az iWiW fejlesztői portálján próbálok az alkalmazások fejlesztéséhez segítséget nyújtani legjobb tudásom szerint. Ezúton is elnézést szeretnék kérni az ismerősöktől akik előtt titkolóznom kellett ezügyben, de nem beszélhettem a lépésről míg nem lett teljesen végleges. A döntés ezúttal sem volt persze könnyű, de most minden erőmmel igyekszem beállni az iWiW mögé.

A NowPublicnál sem szakadtam el a widgetektől, hiszen ott a Netvibes UWA technológiáját implementáltam, és a továbbiakban is segíteni fogom a munkájukat hogy be tudják fejezni azt a folyamatot amit közösen kezdtünk el. Ez egy nagyon érdekes felállás (híroldalt mixelni a widgetekkel), majd még igyekszem írni róla, és úgy tűnik egy meetup előadás is lesz belőle. Sajnálom hogy nem csinálhatom végig velük az elkövetkezendő 1-2 évet amikor startupból jövedelmező vállalkozássá válnak majd - biztosan nagyon ta
- A véleményvezér sztoriNovember 30 2008
-
Konrád is írt róla, Doransky is, gondoltam elmondom a véleményemet én is, főként az utóbbi bejegyzésre reagálva (Konrádnál már reagáltam, persze félre lett értve, mert a bejegyzés is kicsit vegyes volt).

Először is, Konrád konkrétan a bloggerek kapcsán írt a véleményvezérekről, de nem csak bloggerek körében vannak véleményvezérek. Ez okozott is egy kis kavarodást a válaszokban. Amiket leírt pontokat azokat én is osztom, úgy gondolom hogy nagyon jól összeszedte a teendőket: ha van egy jó véleményvezérünk, akkor milyen módon, eszközökkel tudjuk kihasználni ezt a lehetőséget marketing szempontból. Doransky összemosta a Twitter szolgáltatás véleményvezéreit úgy általában a véleményvezérséggel, és ennek kapcsán bár nem mondott rosszat, de az így ebben a formában csak félrevisz, és nem a lényegről szól.
Nézzük, hogy miből indulunk ki: van egy szolgáltatásunk, és azt szeretnénk hatékonyan népszerűsíteni. Mindenekelőtt egy nagyon-nagyon, ha nem a legfontosabb dolog, hogy egy szolgáltatás be
- Google Reader címjegyzékNovember 12 2008
-
Egyre többen osztunk meg másokkal különféle csatornákon híreket, blogbejegyzéseket és egyéb információkat, amit viszonylag nehéz követni is. A Google Reader share funkciója egy ilyen megosztási lehetőséget kínál, a feedolvasóban bejelölt elemeket mások is olvasni tudják vagy azért, mert ismerőseink, vagy pedig mert ismerik annak a feednek az URL-jét, amin keresztül elérhető ez a tartalom. A probléma ott van, hogy főként ismerőseink ismerik csak ennek a feednek az elérhetőségét. A most összedobott címjegyzék ezen segít.

Az egyelőre elég ideiglenes címen működő kis oldalon már több mint harmincan közzétették Google Readeres megosztott elemeik elérhetőségét, mert úgy gondolják hogy ezek mások, olyanok számára is esetlegesen érdekesek lehetnek, akikkel nincsenek ismerősi kapcsolatban. A listából kedvünkre válogathatunk, és nem csak Google Readert használók számára lehet hasznos, mert az egyes feedekre bármilyen feed olvasóból fel lehet iratkozni.
A nagyvilág felé megosztott információ egyébként mashupért kiált, kismillió felhasználási lehetősége van ezeknek az infóknak. A mini szolgáltatást egy kicsit ki is szeretném majd bővíteni, hogy ne csak a Google Re
- WPress.hu - tesztidőszak végeNovember 10 2008
-
Ha nem tetszik a blog.hu lépése/hozzáállása, vagy a blogter.hu lépése (mely pl. a friss blogbejegyzéseidre aggatja rá a nemkívánatos nofollow tulajdonságot), akkor szeretnék egy alternatívát ajánlani. A mai nappal - igencsak hosszú tesztidőszak után - útjára indul a Wish blogszolgáltatása, a WPress.hu (hívhatjuk WordPress központú dedikált tárhely szolgáltatásnak is).

A korábbi beharangozó, és a tesztidőszakot jól sikerültnek gondolom, jelenleg 15 blogot szolgál ki (Webakadémia is rövidesen költözik). A szolgáltatás átmenetet képez egy ingyenes blogszolgáltatás és egy fizetős tárhely szolgáltatás között, konkrétabban:
- bármikor elmehetsz veszteség nélkül - biztosítunk számodra egy megfelelően bekonfigurált WordPresst, amit más tárhely szolgáltatóhoz be tudsz rakni - ha saját domained van, akkor csak átállítod, ha wpress.hu-s domaint használnál, akkor pedig fél évig ingyenesen átirányítjuk.
